Hírek

A bejelentéstől számított három órán belül kattant a bilincs a feltételezett elkövető csuklóján

A megalapozott gyanú szerint, kerti törpéket és virágtartó teknőst tulajdonított el egy jászapáti férfi.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, mert ismeretlen személy 2021. április 5. és április 11. között egy jászapáti családi ház udvarára bement és az előkertből két kerámia kerti törpét és egy virágtartó teknőst tulajdonított el. A rendőrök kamerafelvétel alapján azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 21 éves helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a dísztárgyakat eladta. A nyomozók az alkalmi vevőnél tartott kutatás során lefoglalták az ellopott értékeket, amiket a sértettnek visszaadtak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.