Hírek

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt – frissítve –

Bántalmazás miatt vesztette életét egy nő Kőbányán.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. július 30-án 8 óra 12 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapest X. kerületében, a Hős utca egyik lakásában egy nőt holtan találtak.

A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy az áldozat a lakásban lakó 47 éves nő, akinek a testén több, bántalmazásból származó sérülés van.

A rendőrök a feltételezett elkövetőt, egy 39 éves férfit a helyszínen elfogták és előállították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, az előállított férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, valamint előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.