Hírek

Az órát vitte el zálogba

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 43 éves helyi férfival szemben indítottok, aki volt barátnőjét bántalmazta, majd betörte a nő házának bejárati ajtaját és a lakásból elvitte az asszony okosóráját.

Egy kakasdi nő tett bejelentést a Bonyhádi Rendőrkapitányságon 2021. június 17-én az esti órákban, mert volt barátja az utcán őt bántalmazta, majd a bejárati ajtót megrongálva bement a házába. A férfi, az asszony engedélye nélkül a lakásban tartózkodott néhány percig, majd kocsival elhajtott a háztól. A nő kicsivel később észlelte, hogy eltűnt az okosórája.

A rendőrök az eset kapcsán garázdaság miatt indítottak eljárást a 43 éves bonyhádi férfi ellen. A nő volt barátjával szemben magánindítványt tett könnyű testi sértés vétség és magánlaksértés vétség elkövetése miatt is. A nyomozók garázdaság, lopás, könnyű testi sértés és magánlaksértés vétség elkövetésével is meggyanúsították a férfit, aki elismerte a bűncselekmények elkövetését. Azt mondta a rendőröknek, hogy zálogba vitte el a nő okosóráját azért, hogy a lakásban maradt dolgait visszakapja. Végül az órát a rendőrségre visszavitte. A férfit rongálás szabálysértés elkövetése miatt is feljelentették.

A bonyhádi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségre.