Hírek

Egy nap alatt négy körözött rendőrkézen

Körözési akció keretén belül fogták el a személyeket a Nógrád megyei rendőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányságainak munkatársai 2021. június 28-án az elfogatóparancs alapján körözött személyek felkutatása és elfogása céljából tartottak fokozott ellenőrzést. Az  akció eredményeként a rendőrök összesen négy fő körözött személyt fogtak el, és állítottak elő.

A rétsági nyomozók 2021. június 28-án 6 óra 2 perckor Rétság belterületén igazoltattak egy 26 éves helyi lakost, amely során megállapítást nyert, hogy a férfi ellen a Balassagyarmati Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja kábítószer birtoklás bűncselekmények elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki.

A Balassagyarmati Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsájtott ki körözést az ellen a 24 éves mátraverebélyi lakos ellen is, akit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztály nyomozói 7 óra 20 perckor Karancslapujtő településen fogtak el. A rendőrök megállapították, hogy a férfi a részére súlyos testi sértés bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott 240 óra közérdekű munka letöltését nem kezdte meg.

A Szécsényi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 7 óra 50 perckor Szécsény belterületén igazoltattak egy 32 éves helyi lakost. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a férfi ellen a Balassagyarmati Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja kábítószer birtoklása vétség miatt elfogatóparancsot bocsájtott ki, valamint a Szegedi Rendőrkapitányság a férfi körözését rendelte el.

Budapesten 10 óra 33 perckor fogták el a balassagyarmati nyomozók azt az 53 éves balassagyarmati lakost, aki ellen a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja bocsájtott ki elfogatóparancsot, mivel a nő az ellene kiszabott 180 nap közérdekű munkát nem dolgozta le.

A Nógrád megyei rendőrök a körözött személyeket elfogták, a rendőrkapitányságokra előállították.