Hírek

Eltiltás hatálya alatt vezette az engedély nélkül elvitt autót

Két büntetőeljárás is indult a férfi ellen a Tatabányai Rendőrkapitányságon.

A rendőrök Tata és Környe között állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2021. június 29-én éjszaka. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy a férfit korábban eltiltották a járművezetéstől, pénzbírság be nem fizetése miatt pedig körözés hatálya alatt áll. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy az autó nem az ő tulajdona. B. Péter elmondta az egyenruhásoknak, hogy a gépkocsi egy barátja édesanyjáé, aki nem tud róla, hogy elhozta azt Komáromból.

A 27 éves férfit a járőrök előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók.