Hírek

Eltiltva, rendszám nélkül közlekedett autójával

A férfit Homokkomáromban állították meg a nagykanizsai rendőrök.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának körzeti megbízottai egy rendszám nélküli személyautóval közlekedő férfivel szemben intézkedtek Homokkomárom- Helységlapon 2021. március 25-én 14 óra 26 perckor. A rendőrök az igazoltatás során megállapították, hogy az 57 éves helyi sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya a járművezetéstől – 2021 februárban – 6 hónapra eltiltotta, de ennek ellenére vezetetett.

A körzeti megbízottak a férfit előállították, vele szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy amennyiben a közúti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a gépjárművezető a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, úgy az egyes szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény értelmében, ezen szabálysértés elkövetése akár hatvan napig történő elzárással, vagy háromszázezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.