Hírek

Embercsempészek őrizetben

A Bács-Kiskun megyei rendőrök délután egy szlovák, este pedig egy iraki embercsempészt fogtak el.

Tataháza külterületén, az 55-ös számú főúthoz közeli bekötőúton igazoltatott a járőr egy 43 éves szlovák állampolgárt 2021. január 29-én 15 óra 50 perckor. Az intézkedés során kiderült, hogy a  férfi – akinek az autója elakadt a sárban – illegális migránsokra várt, akiket Nyugat-Európába akart csempészni. A jármű környezetében végzett terepkutatás eredményeként az egyenruhások feltartóztattak nyolc határsértőt, akik jogellenesen jutottak be az országba, és afgán állampolgárnak vallották magukat.

Néhány órával később – 20 óra 15 perckor – Sárhát térségében a járőrök egy szlovák rendszámú Skodát állítottak meg, amelyet egy iraki férfi vezetett. A német tartózkodási engedéllyel rendelkező sofőr az autóban két, magát szírnek valló migránst szállított, akik korábban jogellenesen lépték át az államhatárt.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai mind a szlovák, mind az iraki férfit embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

A határsértőket meghallgatásukat követően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.