Hírek

Három fiatal bántalmazott egy férfit Zalaegerszegen a megalapozott gyanú szerint

Az utcán kerültek szóváltásba egy korábbi nézeteltérés miatt; a vita végül tettlegességig fajult.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság folytat büntetőeljárást abban az ügyben, amelyben az eljárás adatai alapján 2021. február 24-én 14 óra 45 perckor fiatalok bántalmaztak egy 66 éves helyi férfit a megyeszékhelyen. A megalapozott gyanú szerint két fiatal férfi és egy lány Zalaegerszegen, az Ola utcában egy korábbi nézeteltérés miatt keveredett vitába egy férfival, akit az egyik fiú először gázspray-vel lefújt, a másik pedig fellökte úgy, hogy átesett egy virágágyáson. A földre került férfiba az egyik fiú belerúgott, majd a földről felkelő személyt megütötte, közben a fiatal lány is lefújta gázspray-vel. A sértett ezután elmenekült a helyszínről, közben folyamatosan fenyegették. A megvert férfi a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, ruházata is elszakadt.

A zalaegerszegi rendőrök a széleskörű adatgyűjtést követően a cselekménnyel gyanúsítható 20 éves zalaegerszegi lányt és 29 éves szintén helyi barátját az elkövetéstől számított egy órán elfogták, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság bűntett és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Harmadik társukat jelenleg is keresik.