Hírek

Határrendészeti összesítő Tolna megyéből

A rendőrök egy ukrán embercsempészt és négy illegális migránst fogtak el az M6-os autópályán Dunaszentgyörgy térségében.

A Bátaszéki Autópálya Alosztály egyenruhásai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján – 2021. január 8-án 16 óra körül egy cseh rendszámú kisbuszt ellenőriztek az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán a 126-as kilométerszelvény közelében, Dunaszentgyörgy térségében. A járművet vezető ukrán férfin kívül a gépkocsiban négy – magukat szír állampolgárnak valló – személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért a járőrök a sofőrt, valamint az utasokat elfogták és előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A jármű vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.