Hírek

Horgászfelszerelést lopott – a rendőrök elfogták

A Szegedi Rendőrkapitányságon lopás miatt indult eljárás egy helybeli férfi ellen, aki horgászeszközöket tulajdonított el a városban.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal férfi 2021. január 21-én este figyelt fel egy családi ház előtt parkoló kisteherautóra Szeged-Kiskundorozsmán. A jármű oldalsó ablakát elhúzta, bemászott a raktérbe, majd onnan horgászorsókat, horgászbotokat, bottartókat, szerelékes dobozt és horgásztáskát vitt el, csaknem háromszázezer forint értékben. A sértett csak órákkal később észlelte a lopást, ezt követően bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként 48 órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit a városban elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán a férfi részletes beismerő vallomást tett, elmondta azt is, hogy a felszerelést nem sokkal korábban adta el. Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték letartóztatását is.