Hírek

Kacsaitatóban találták meg a rendőrök a nagy értékű telefont

Egy órával azelőtt egy huszonöt kilométerre lévő siófoki postáról tulajdonították el.

Az eljárás adatai alapján 2021. február 4-én 16 óra körül egy siófoki postahivatalban az akkor még ismeretlen tettes eltulajdonított egy több százezer forint értékű telefont. A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, amelynek eredményeként azonosították a telefon helyzetét. Bábonymegyerre vonultak, ahol egy ház udvarán lévő kacsaitatóból szedték ki a készüléket. A 65 éves feltételezett elkövetőt 16 óra 55 perckor elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.