Hírek

Ki látta a balesetet?

A dunakeszi rendőrök keresik a sofőrt, aki megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta egy baleset helyszínét.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság 13120/10/2021.bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

A 3104-s úton haladt Tura felől Hatvan irányába az az egyelőre ismeretlen hatósági jelzésű és típusú nyergesvontatóból és a hozzá kapcsolt, szintén ismeretlen, piros félpótkocsiból álló járműszerelvény 2020. december 15-én, amikor a 27+970 méterszelvényben 3 óra 45 perc körül áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy személyautóval. A baleset után a járműszerelvény vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott, a személygépjármű 21 éves sofőrje könnyű sérülést szenvedett.

A balesetet okozó járművezető a helyszínről Hatvan irányába, majd a Robert Bosch úton közlekedve hajtott el. A járműszerelvény félpótkocsijának bal oldala a baleset következtében erősen rongálódhatott.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a helyszínt elhagyó járműről, annak vezetőjéről érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a +36-1/236-2883, vagy a Dunakeszi Rendőrkapitányságot a +36-27/341-055 telefonszámon. Bejelentés a Telefontanú +36-80/555-111 zöld számán, a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén is tehető.