Hírek

Kibontották a falat

Lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság az ellen a három férfi ellen, akik úgy jutottak be egy csányoszrói épületbe, hogy kibontották a ház falát.

Bejelentés érkezett 2021. március 18-án 12 óra 50 perckor a rendőrség ügyeletére arról, hogy Csányoszrón egy gazdasági épületből több tárgyat elvittek. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy március 14-e és március 18-a között a ház hátsó falát kibontották, majd az épületből akkumulátorokat, emelőket, valamint szerszámokat és alkatrészeket tulajdonítottak el. Az ellopott értékek egy részét a helyszín közelében elrejtve megtalálták.

Az elvégzett adatgyűjtés eredményeképpen a rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, egy 26 éves, valamint két 21 éves csányoszrói férfit. A három férfit pár órán belül elfogták, és előállították őket a rendőrkapitányságra. A még hiányzó tárgyakat az egyik 21 éves férfi lakásán tartott kutatás alkalmával megtalálták, majd lefoglalták. Gyanúsítotti kihallgatásukkor a bűncselekmény elkövetését mindhárman elismerték, az eltulajdonított értékek hiánytalanul visszakerültek a tulajdonoshoz.

A gyanúsítottak ellen lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.