Hírek

Kocsikból lopott – a nyomozók őrizetbe vették

A kecskeméti rendőrök négy lopással gyanúsítják megalapozottan a fiatalkorút, és kezdeményezik letartóztatásának indítványozását.

A hétvége során négy olyan lopásról érkezett bejelentés a kecskeméti rendőrökhöz, ahol a tettes gépkocsiból vitt el értékeket. Egyik alkalommal a jármű ajtajának zárszerkezetét rongálta meg, a másik három esetben pedig az autók nyitott állapotát kihasználva jutott hozzá a zsákmányhoz.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök arra a következtetésre jutottak, hogy mind a négy lopás ugyanahhoz a személyhez köthető. 

A tolvaj különböző tárgyakat lopott: kézi szerszámgépet, indítókulcsokat, márkás ruhaneműkkel teli sporttáskát, készpénzt, valamint szállításra összekészített csomagokat.

A nyomozók több kamerafelvételt is lefoglaltak, és ezek segítségével beazonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves kecskeméti fiút a megyeszékhely belvárosában fogták el 2021. február 3-án este. Őt előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tesznek a fiatalkorú letartóztatásának indítványozására.