Hírek

Lezárt ügy: droggal kereskedtek

A rendőrök befejezték a vizsgálatot a három pécsi díler ügyében.

Kábítószer-kereskedelem, valamint kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 31 éves pécsi nő és társa – egy 35 éves enyingi férfi – ellen. A párt 2020. július 2-án a kora esti órákban fogták el a rendőrök Pécsett, egy összehangolt akció keretében, a megalapozott gyanú szerint ugyanis rendszeresen árultak kábítószert a városban. A nyomozók kutatást tartottak a férfi és a nő lakásán, amelynek alkalmával bruttó 100 gramm kábítószergyanús növényi származékot, bruttó 54 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint kábítószer gyanúját keltő tablettákat, zselés anyagot, továbbá közel félmillió forint készpénzt találtak és foglaltak le. A nőt kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják a rendőrök, mert otthonukban a kérésére a gyermekkorú lánya is adott el új pszichoaktív anyagot több személynek.

A bűncselekménnyel összefüggésben egy 34 éves pécsi férfit is előállítottak a rendőrök. A megalapozott gyanú szerint a férfi marihuánát adott el a nőnek, aki azt továbbértékesítette. A férfi lakásán is kutatást tartottak a rendőrök, amely során bruttó 52 gramm kábítószergyanús növényi származékot, kábítószer gyanúját keltő tablettákat és egy digitális mérleget találtak és foglaltak le. Ellene kábítószer-kereskedelem miatt folytatott büntetőeljárást a rendőr-főkapitányság.

A nőt és a két férfit gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a járásbíróság elrendelt.

A rendőrök egy 21 és egy 19 éves pécsi férfit azzal gyanúsítanak továbbá, hogy július 2-án drogot vásároltak a nő lakásán. A ruházatuk átvizsgálása során ugyanis megtalálták, majd lefoglalták a vásárolt kábítószert a nyomozók. A kábítószer-gyorsteszt mindkét fiatalnál pozitív eredményt mutatott, ellenük kábítószer birtoklása miatt folyt az eljárás.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.