Hírek

Lezárt ügyek: Betörte egy busz ajtajának üvegét

A lakossági felhívás közzététele után több hónappal érkezett jelzés egy garázdaság feltételezett elkövetőjére vonatkozóan Miskolcon. Köszönjük a segítségüket!

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 19 éves helyi férfival szemben. Az elkövetőt 2020. január 16-án este 20 óra után Miskolcon, a pünkösdhegyi megállóban egy helyi buszról leszállította a sofőr, mert nem rendelkezett érvényes jeggyel. Ekkor a férfi szitkozódva leszállt az autóbuszról, majd több alkalommal megrúgta az ajtaját, aminek az üvege betört, majd elszaladt a helyszínről.

A beszerzett biztonsági kamera felvétele alapján 2020 márciusában a rendőrség hivatalos internetes oldalán felhívást tett közzé a rendőrkapitányság. A felhívással kapcsolatban 2020. október végén érkezett lakossági bejelentés, amelynek alapján a bűncselekmény elkövetőjét azonosították. A rendőrök a férfit 2020. október 26-án elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Ezúton is köszönjük a lakosság közreműködését!