Hírek

Lopások és kifosztások miatt kell felelnie

Hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a mosonmagyaróvári nyomozók azt a 46 éves szlovák férfit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján fogtak el az osztrák hatóságok.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság 2019. június 15-én rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik egy halászi kempingben a hajnali órákban egy ott nyaraló sátrát kivágták, majd az alvó sértett mellett lévő táskából pénzt loptak el. Ezt követően június hónapban egy rajkai kempinget háromszor látogattak meg ismeretlen elkövetők, ahonnan szintén pénzt, valamint mobiltelefont tulajdonítottak el a sátrakból, majd Dunakilitiben két faházba is behatoltak és különböző értékeket vittek el.

A nyomozók adatgyűjtés során beszerzett információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy mind a hét bűncselekmény ugyanazon elkövetői kör számlájára írható. Elemző, értékelő munka eredményeként sikerült beazonosítaniuk a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, akik mindhárman szlovák állampolgárok voltak. Ellenük a magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, aminek eredményeként idén márciusban kettejüket a szlovák hatóságok, míg harmadik társukat – egy 46 éves férfit – áprilisban fogtak el az osztrák rendőrök, akik 2021. április 8-án Hegyeshalomban átadták őt a mosonmagyaróvári nyomozóknak.

Az Ausztriában elfogott szlovák férfit három rendbeli csoportosan, társtettesként elkövetett kifosztás, valamint négy rendbeli szintén csoportosan és társtettesként elkövetett lopások miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi letartóztatásának indítványozására. A 46 éves gyanúsított két Szlovákiában tartózkodó társának gyanúsítotti kihallgatására a későbbiekben kerül sor.