Hírek

Munkahelyéről lopott – a debreceni járőröknek jó volt a megérzésük

A gyanú szerint a 34 éves férfi egy barátját vette rá arra, hogy a munkahelyéről lopjanak értékes emeléstechnikai alkatrészeket.

A rendőrök 2021. január 30-án hajnalban megállítottak egy személyautót Debrecenben, a Monostorpályi úton. Igazoltatták a sofőrt és utasát is, egy 32 éves férfit. Az ellenőrzés során megnézték az autó csomagterét, ahol több, gyári csomagolású fém alkatrészt találtak. A járőrök elszámoltatták a 34 éves járművezetőt és társát a dobozok származását illetően, azonban ők idegesen és zavartan válaszoltak a kérdésekre, majd beismerték, hogy lopták őket. Az egyenruhások előállították a két helyi lakost a rendőrkapitányságra, ahol a gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek.

Mint kiderült, a 34 éves férfi volt az ötletgazda. Rávette barátját, hogy segítsen neki a munkahelyéről ellopni nagy értékű emeléstechnikai alkatrészeket. Mivel kulcsa volt a telephely raktárához, így egyszerűen odamentek a kocsijukkal, és közel 1 millió forint értékű alkatrészt pakoltak a járműbe, majd elindultak haza. Messzire azonban nem jutottak, mert a járőrök még útközben kiszúrták őket.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya mindkét férfival szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, míg a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt pedig szabálysértési feljelentést tettek ellenük.