Hírek

Nem feledünk

A Pest megyei rablási detektívek 10 évvel ezelőtti támadás gyanúsítottját állították elő. A felfüggesztett nyomozás aktáját egy új információ miatt vették elő.

Egy törökbálinti asszony házába ment be két, akkor még ismeretlen férfi 2010. szeptember 2-án éjszaka. Átmásztak a kerítésen, majd a bukóablakon bejutva támadtak az alvó, akkor 65 éves nőre. Kiráncigálták az ágyból és késsel fenyegetve kényszerítették a széf nyitására, amit az állán, a nyakán és a karján vágott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett asszony teljesített. A rablók kimarkolták a kötegnyi valutát és közel 100 ezer forintot, magukhoz vettek egy több százezer forintot érő fényképezőgépet, ráparancsoltak áldozatukra, hogy ne merje értesíteni a rendőrséget, majd elmenekültek.

A rendőrök hónapokig talpaltak a támadók után, a beszerzett adatok, információk azonban nem bizonyultak elegendőnek az ügy megfejtéséhez, a rablók azonosításához és felkutatásához. Egy idő után a nyomozást felfüggesztették, de el nem feledték.

Idén januárban esett be olyan, eredménnyel kecsegtető információ, amely végül elfogáshoz vezetett. A rablási nyomozók már az információ ellenőrzése közben sejteni vélték, fordulóponthoz értek. Megfelelő előkészítés és felderítés után 2021. február 16-án hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársainak közreműködésével realizáltak egy dunaharaszti címen.

A művelet gyors volt és eredményes, a 45 éves B. Csabát tartózkodási helyéről a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába előállították. A gyanú szerint ő és jelenleg ismeretlen bűntársa követte el a támadást.

Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztályán felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az azóta letartóztatott B. Csaba ellen.