Hírek

Rajtaütés a Bevezetőn

Valószínűleg sorozatbetörőkre csaptak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) zsarui január
9-én. A tolvajok erkélyekre felmászva jutottak be a lakásokba.

A betörési alosztály nyomozói alig pár hét alatt akadtak a három betörő nyomára.

Az összehangolt akcióban részt vett a betörési, a zseblopási alosztály és a bűnügyi bevetési osztály, valamint a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói.

Az utóbbi időben elszaporodtak az „alkonyi betörések”, ami azt jelenti, hogy 15–19 óra között a kijárási korlátozást figyelembe véve hajtották végre a bűncselekményeket.

– A betörők, kihasználva, hogy a sötétben nehezebb észrevenni őket, a házak oldalán bemásztak a földszinti vagy az első, második emeleti erkélyes lakásokba, majd az ajtót felfeszítve, illetve az ablakot betörve jutottak be az ingatlanokba – magyarázta Nagy-Kovács Dávid őrnagy, a BRFK vagyonvédelmi osztályának betörési alosztályvezetője. – A mi feladatunk a főváros területén előforduló valamennyi betörés vizsgálata. Ennél az esetnél is megvizsgáltunk minden rendelkezésünkre álló digitális adatot, beleértve a térfigyelő kamerákat és a rendszámfelismerőket. Az ellenőrzött információk alapján azonosítottunk egy autót, ami a bűncselekmények helyszínén megjelent. Miután a nyilvántartásból lekértük a jármű adatait, kiderült, hogy tulajdonosa korábban a társával hasonló bűncselekményeket követett el.

A nyomozók a lehetséges előfordulási helyeken kezdték el keresni a kocsit, így akadtak január 9-én, szombaton a szóban forgó jármű nyomára, amiben a három férfi tartózkodott. A betörési alosztály nyomozói figyelni kezdték a mozgásukat. Az akcióhoz csatlakozott a zseblopási alosztály is Bartus Szilárd alezredes vezetésével. A megfigyelt emberek Vácra tartottak, és a zsaruk is követték őket. Egy csendesebb lakóövezetbe hajtottak, majd leparkoltak. A zsaruk sejtették, hogy a banda újra lecsapni készül. Egyikük az autóban maradt megfigyelőként, a másik kettő pedig – miközben a nyomozók távolról figyelték őket – többször körbejárta a környéket. Miután kiválasztották a betöréshez alkalmasnak gondolt helyet, ahol senki sem zavarhatja meg őket, harmadik társuk is csatlakozott hozzájuk. Ketten felmásztak az első emeleti erkélyre, és egy kővel betörték az erkélyajtót. Alig pár perc alatt végeztek a lakás „kitakarításával”, a könnyen mozdítható, zsebben vagy táskában is elférő tárgyakat vitték el.

Az őrnagy elmondta, a mostani betörőkre jellemző, hogy kisebb méretű dolgokat lopnak el, amit gyorsan ki tudnak hozni és könnyebben lehet értékesíteni. Például pénz, ékszerek, telefonok, elektronikai cikkek. Miután sietősen távoztak, két nyomozó a zseblopási alosztálytól a lakáshoz ment, ahol megállapították, hogy betörtek. A nyomozói csapat egyik része ott maradt, és megvárta a helyszínelőket, a másik egység a bűnözők nyomába eredt. A zsaruk úgy döntöttek, biztonságosabb az elfogásuk, ha nem várják meg, hogy beérjenek Budapest központjába. Az M3-as autópálya bevezető szakaszánál, a Szerencs utcai kereszteződésnél eléjük vágtak, és megállították őket. Az elfogási akciót a bűnügyi bevetési alosztály irányította. Az autóban megtalálták az ellopott ékszereket, laptopot, továbbá az eltulajdonított pénzt is. A lopásból származó érték 1,1 millió forint volt.

P. Istvánt (36), B. Róbertet (39) és T. Csabát (26) előállították, a bíróság elrendelte letartóztatásukat. Egy korábbi csepeli betöréssel is őket gyanúsítják.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FRANCZ ILONA