Hírek

Szó szerint piacra dobták a kábítószert – a zuglói rendőrök egy piacon fogták el a két feltételezett dílert

A nyomozók a kutatás során több mint 12 millió forint értékű drogot foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy fővárosi férfi és egy heves megyei nő ellen. A rendőrök 2021. január 13-án először a 41 éves nő vidéki otthonában tartottak kutatást, amely során 800 ezer forintot foglaltak le, amiről megalapozottan feltehető, hogy bűncselekményből származik.

B. Ágnest és társát, a 46 éves V. Imrét az asszony munkahelyén, egy VI. kerületi piac kifőzdéjében fogták el a nyomozók. Az ott tartott kutatásnál kis tasakokba kiporciózott, kábítószergyanús növényi törmeléket, fehér port, illetve tablettákat foglaltak le. A drogok mellett közel két kilogramm, a rendelkezésre álló adatok szerint kábítószert tartalmazó süteményt is találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a párt előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A lefoglalt, összesen több mint három kilogramm különböző kábítószergyanús anyagot szakértők vizsgálják.