Hírek

Több embert fenyegetett meg, őrizetbe vették a rendőrök

A szécsényi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével elfogták a 32 éves rimóci lakost.

A férfi 2021 januárjában Rimócon, az utcán testvérével találkozott, amikor a kezében tartott téglával rátámadt. A nő a cselekmény következtében nem sérült meg.

Megalapozott a gyanú arra vonatkozóan is, hogy a férfi pár nappal később a délelőtti órákban többször megjelent a rimóci általános iskolánál, ahol a bejárati ajtó előtt kiabált, azt leköpte, majd az intézmény vezetőjét trágár szavakkal illette, szidalmazta, bántalmazással fenyegette meg. A terhelt ugyanezen a napon többször visszatért a Szécsényi Járási Hivatalba is, ahol az egyik iroda ajtaját ütötte, hangoskodott, az ott dolgozó alkalmazottat is megfenyegette.

Az adatgyűjtés során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a férfi fegyverrel is rendelkezhet, ezért a szécsényi rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével 2021. február 1-jén fogták el az 32 éves férfit.

A Szécsényi Rendőrkapitányságra előállított rimóci lakost a nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint folytatólagosan elkövetett garázdaság, zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A hatóság tagjai a férfit őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.