Hírek

Zalai rendszámőr

Határrendész. Megszállott autóvadász, aki hasonszőrű kollégáival együtt buktatja le a körözött rendszámmal közlekedő gépjárműveket.

Nem csoda, hogy 2017-ben Hompót Balázs lett az év zalai határrendésze, tavaly pedig az év zalai rendőre. Hompót Balázs főtörzszászlós, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság letenyei határrendészeti osztály szolgálatparancsnoka 18 éve dolgozik a horvátországi határátkelőnél: 2002-ben szerelt fel határőrként, és 2008-ban lett belőle rendőr.

– Első perctől itt vagyok szolgálatban, illetve kis ideig a murakeresztúri vasúti határátkelőnél dolgoztam – kezdi a zalai zsaru. – Körülbelül öt éve foglalkozom autókkal. Itt a határon nem volt senki, aki ilyesmire komoly figyelmet fordított volna. Pár kollégával együtt kezdtük el figyelgetni a külföldi rendszámos autókat.

Hompót Balázs
Hompót Balázs főtörzszászlós

Hompót Balázs a Szegedi Határrendészeti Oktatóbázis gépjármű-azonosító képzése után érzett rá a rendszámfigyelés ízére.

– Jelentkeztem, és ott találkoztam olyan kollégákkal, akiket szintén vonzanak a külföldi rendszámok és a hamis autók. Aztán kiderült, hogy az országban létezik egy ilyen fanatikus csoport, amely kimondottan a manipulált, meghamisított gépjárművekkel foglalkozik – summázza a főtörzszászlós, és természetesen az Anti-Lop nevezetű, gépjármű-azonosításra szakosodott közösségre utalt. – Csatlakoztam hozzájuk, mivel egymás között osztották, osztják az információt, és szép lassan belemélyedtem a dologba. Körülbelül százan vagyunk az országban, akik erre – máshogy nem lehet mondani – rákattantunk.

Nagyfokú érdeklődése folytán Hompót Balázs csatlakozott egy másik, szintén országos rendszámvadász csoporthoz is, így már hazánk szinte minden pontján vannak szaktársai, és ők is folyamatosan tájékoztatják egymást.

A főtörzszászlós rutinja már olyan szintre fejlődött, hogy amikor egy autó beáll a letenyei határátkelő sorába, a hamis rendszámot egyből ki tudja szúrni, de rutinját az ország más útjain is kamatoztatja. Az is előfordult vele, hogy az M7-es autópályán haladva figyelt fel hamis rendszámra, és erről a kollégáit menet közben értesítette. Nem telik el nap, hogy egy bevásárlóközpont parkolójában vagy az utakon ne figyelné a rendszámokat.

Hompót Balázs átlagosan egy fals rendszámot szokott kiszúrni egy szolgálat alatt, de már arra is volt példa, hogy hatot talált. Ilyen esetben a zsaruk helyben leveszik az autó rendszámát, és vezetőjének átnyújtanak egy elismervényt, melynek birtokában telephelyig viheti a kocsit. Súlyosabb szabálysértés esetén a járművet is ott tartják; ezért általában nem szokott visszamenni a tulajdonosa, aminek oka többféle lehet: az autót kivonták a forgalomból, avagy korábban levették róla a rendszámot, és helyette tettek rá hamisat. Az autókereskedők tevékenységét könnyítő „P” rendszám is sokakat csábít visszaélésre, ami külföldi országokban is jellemző, jóllehet a cseh zöld rendszámokat, a szlovák próbarendszámokat és a német vámrendszámokat a magyar „P” rendszám alternatívájaként is használják a szabályszegők. Abból indulnak ki, hogy a külföldi rendszámok ellen­őrzése nagyobb felkészültséget igényel, és nehezebbnek tűnhet az esetleges szabálytalanságok felfedése.

A letenyei határátkelőnél nem jellemző, hogy lopott autót akarnának kivinni hazánkból Horvátország felé, eddig Hompót Balázs főtörzs­zászlós is csak egy angol rendszámú Range Rovert „fogott”. Befelé viszont már több ilyen jármű érkezik, amelyeket jellemzően Nyugat-Európából próbálnak eljuttatni a Balkánra Szlovénián keresztül.

Nyáron az utánfutó a sláger, és szinte mindegyikkel van valami baj. Megveszik a hajót vagy a jet skit, de másik rendszámot tesznek az utánfutóra, amellyel szállítják. Néhányan azzal is próbálkoznak, hogy az utánfutó alvázszámát manipulálják, de ők is lebuknak. Ehhez jön, hogy meglepően sok hamis jogosítványt, forgalmit, illetve egyéb okmányokat fülelnek le a határrendészek.

A megszállott autóvadásszal az is gyakran előfordul, hogy kollégái szolgálaton kívül hívják fel, amikor gyanús rendszámra bukkannak, hogy segítsen nekik. A főtörzszászlós ilyenkor az okostelefon és a mobilnet révén tud rögtön közbenjárni. Hompót Balázs azt vallja, a rendszám felismerése annyira nem nehéz, annak megtanulásához viszont már idő kell, hogy egy adott autón hol van a típusmatrica és az alvázszám, továbbá, utóbbinak milyenek a karakterei és az egyedi jellegzetességei. Az újabbnál újabb autók megjelenésével elengedhetetlen a folyamatos önképzés.

Friss fogások: SEAT, Lexus, Mercedes, Volvo
Friss fogások: SEAT, Lexus, Mercedes, Volvo

A szemes „rendszámőr” szerint vannak tipikusan árulkodó jelek; ezek mind a kockázatelemzés részei. Nemrég egy 2014-es Mercedes AMG-t sikerült kipécéznie, amelyet mát öt éve köröztek. A rendszáma és a forgalmija is hamisított volt. Az év zalai rendőre a legfrissebb fogását is megmutatta, egy október közepén ellopott Lexust.

– Ezt az elfogás előtt két héttel lopták el Olaszországban – mondja büszkén Hompót Balázs, aki arra is büszke, hogy egyre több kollégáját fertőzte meg kutató szenvedélye. – Átütöttek rajta mindent. Ezt az autót nagyon profin megcsinálták. Nem volt könnyű egyáltalán azt visszakeresni, hogy mi volt az eredeti alvázszáma. Az azonosításhoz a Frontex, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, illetve lengyel kollégák segítsége is kellett, akik szintén megszállottak a lopott autók keresésében. Ők egy titkos azonosító számból tudták visszafejteni a Lexus alvázszámát. Ezen az autón mindent átütöttek, még a rejtett azonosítóit is meghamisították. Eddigi pályafutásom során ez volt a legprofibb megtévesztés. Sajnos a szakavatott hamisítók egyre jobb munkát végeznek, amelyek felderítése megköveteli a folyamatos képzést és tanulást.

Hompót Balázs főtörzszászlós büszkén mutatja a telefonjába mentett képeket: galériája tele van rendszámokkal és elfogott autókkal. Egyik ámulatból a másikba esünk fotós kollégámmal. Aztán egyszer csak mutat egy öreg Dutra traktort, ami a másik nagy szenvedélye. Ilyeneket újít fel szabadidejében az év zalai rendőre. Már tíznél tart, de ez már egy másik történet.

A riport készítése utáni napokban szintén fennakadt az ellenőrzésen két lopott Toyota RAV4 városi terepjáró és egy négykerekű terepmotor is, melyek hasonlóképpen Szlovénián keresztül érkeztek hazánk területére.

MÁTYÁSI GYÖRGY
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ